Fair Trade - A méltányos kereskedelemVásárlásaink alkalmával gondolunk-e arra, hogy ezzel hogyan befolyásoljuk a kereskedelem működését, kiket támogatunk, vagy esetleg közvetett módon közreműködünk-e más emberek kizsákmányolásában? A fogyasztói társadalomban a vásárló egyénnek nagy hatalma van, ezzel együtt hatalmas a felelőssége is. Tudatos vásárlókká kell válnunk, amely nem csak azt jelenti, hogy nem vásárolunk felesleges termékeket, hanem azt is, hogy figyelmet szentelünk annak, milyen fajta kereskedelemből származik az adott termék. |
1. Mi az a Fair Trade? - a méltányos kereskedelem olyan irányított kereskedelem, amely hangsúlyt helyez arra, hogy a harmadik világ termelői megkapják az őket megillető pénzt a termékeikért.
- ez a gondolat a legutóbbi negyven év során alakult ki a nyugati világban, felismerve azt, hogy a kereskedelemből és annak fejlődéséből nem minden ország és azok lakosságának nem minden rétege osztozik méltányosan.
- a méltányos kereskedelem lényege, hogy az általános világpiaci áraktól függetlenül olyan árban állapodnak meg a résztvevők, amely valóban kifejezi az előállítók anyagi és munkaráfordítását.
Tudta? Az első méltányos kereskedelem elvén működő bolt 1958-ban nyitotta meg kapuit az USA-ban, az első magyarországi bolt pedig 2006-ban nyílt meg Budapesten. 2. A méltányos kereskedelem célja - olyan feltételek kialakítása, amelyek segítik a társadalom és a környezet védelmét a fejlődő országokban
- a jelenlegi állapotok megszüntetése, szilárd gazdasági növekedést és a fenntartható fejlődést erősítve
- iparosodott és fejlődő országok közti egyenlőtlenségek csökkentése
3. Miért jó? Miért jó a termelőknek? - magasabb jövedelem és életszínvonal
- jobb piacra jutási esélyek
- stabil kereskedelmi kapcsolat
- gyermekek védelme a kizsákmányolás ellen
|
Miért jó a vásárlóknak? - egészségre káros anyagoktól mentes termékek
- génmódosítás nélküli termékek
- vásárlásával a társadalmi igazságosság mellett szavaz
- segély helyett esély a termelőknek, hogy méltóságban éjenek
|
Tudta? Összességében Afrika, Ázsia, Latin-Amerika 50 országából 420 termelőszövetkezet vesz részt a termékek előállításában, mintegy 800.000 farmer és munkáscsalád számára biztosítva tisztes megélhetést. 4. Fair Trade árak - A méltányos kereskedelemben részt vevő felek egyedi árat alakítanak ki, figyelembe véve a mindenkori gazdasági, szociális, ökológiai körülményeket.
- A termékek fogyasztói átlagosan 30-50%-kal többet fizetnek a termékekért, de ezért általában az átlagosnál jobb minőségű termékekhez jutnak, és tudják, hogy a többletkiadás társadalmi célokat szolgál.
Tudta? Az EU-ban 1994-ben a számítások szerint a fair trade áruk teljes forgalma 175 millió euró volt, 2001-ben pedig közel 500 milliós forgalmat becsültek. 5. Fair Trade termékek - jelenleg az EU-ban a legfontosabb fair trade termékek a kávé, kézműves termékek, tea, csokoládé, szárított gyümölcsök, méz cukor és banán.
- egyelőre csak a kávét, kakaót, banánt, cukrot és mézet látják el külön fair trade védjeggyel
- az élelmiszeripari termékek képviselik a méltányos kereskedelmen átmenő termékek kiskereskedelmi forgalmának 60%-át.
| Tudta? A fair trade termékek 30%-át a kávé teszi ki, amely az Európai Unió teljes kávéforgalmának mindössze 2%-a. | Fair Trade teák Tanzánia 
Tanzániából, Afrika legjobb teatermő vidékéről származik. Kiváló reggeli, vagy klasszikus ötórai tea. A doboz 50 db 2 grammos filtert tartalmaz. Zöld tea citrommal Méltányos kereskedelemből származó zöld tea citrom ízesítéssel. A fair trade alapelveinek betartását minden termék esetében szigorú szabályrendszerrel ellenőrzik.
Darjeeling jázmintea A természetes jázminaroma és a teacserje leveleinek speciális feldolgozása miatt adja karakteres ízét. Frissíti a testet és a lelket. Származási hely: Samabeong ültetvény, észak-indiai Darjeeling.
Ceylon Darjeeling fekete tea 
Kiváló minőségű filteres fekete tea, melynek származási helye az Idulgashena ültetvény Srí Lankán, ahol először létesült a világon ökológiai gazdálkodással gondozott teaültetvény. Fair trade kávék Organico mild őrölt kávé Az Organico kávé enyhe, lágy ízében ötvőződik az ital élvezete a termelők és a természet iránti odafigyeléssel. Származási helye Dél-Mexikó, ahol a biotermesztés során a nyers kávé piros terméseit kézzel szedik le, megmossák, a termés húsát kiszedik, napon szárítják, végül szemről-szemre válogatják.
Jambo szemeskávé 100% arabica magasföldi bio szemeskávé. Származási helye az Elgon-hegy Uganda keleti részén, ahol a kávécserjék 1200 m fölött, árnyékot adó fák alatt nőnek, melyet gazdag növényvilág vesz körül a termelők gondos ápolása mellett.
Bio instant kávé Méltányos kereskedelemből származó, azonnal oldódó bio instant kávé. A méltányos kereskdelem célja a kistermelők és a kétkezi munkások kiemelése a nyomorból. A fair trade alapelveinek betartását minden termék esetében szigorú szabályrendszerrel ellenőrzik.
Bio őrölt kávé - Espresso Méltányos kereskedelemből származó őrölt, pörkölt arabica biokávé. A gondos odafigyeléssel előállított kávé megvásárlásával a kistermelők és kétkezi munkásokat támogatja, esélyt adva nekik a nyomorból való kiemelkedésre.
Fair trade forró csokoládék Bio forró csokoládé Az azonnal oldódó fair trade biocsokoládé gazdag, lágy aromájával hódít. Jó tudni, hogy csészénként mindössze fél gramm zsírt tartalmaz, ennélfogva a fogyókúrázókra sem jelent veszélyt.
|